Ritter sport csoki története

Az 1932-ben bevezetett Ritter Sport már biztosan sokak számára ismerős. Az egyedi formájú 4 x 4 kis kockából álló táblamegvalósulása Clara ötlete volt. A cél az volt, hogy a „normál” táblás csokoládé súlyát (ami 100 gramm) megtartsák, de a súlya ellenére behelyezhető legyen minden sportzakóba törés nélkül (és mindezt persze olvasztás nélkül érjük el). A cég ezzel a frappáns külcsínnel, és persze a finom ízekkel 1970-re annyira kinőtte magát, hogy a környező országokban is elterjedt a márka imádata. A sikeres fejlődést újabb ötlettel, a szezonális termékek bevezetésével tartotta fenn a cég. Talán nem annyira egetrengető, de mégis kisebb innovációnak tekinthető, hogy Németországban elsőként a Ritter Sport vezette be a joghurtos csokoládét.

Még egy „forradalmi találmány” kapcsolódik a nevükhöz, ami talán sokaknak fel sem tűnik már, hiszen annyira természetesnek tűnő mozdulat: a termék nem a megszokott módon lett papír hajtogatással becsomagolva, hanem egy speciálisan lezárt borítékhoz hasonlít leginkább, a csomag szélét széthúzva pedig késlekedés nélkül hozzá lehet jutni a csokoládéhoz (azóta persze már több cég is elleste ezt a sportos és praktikus designt).

A klasszikus mellett persze megjelentek egyéb változatok is, 1982-ben a kicsi, de szép Ritter Sport Minis lépett a piacra, a 10 darabból álló csokiválogatás összsúlya 100 gramm, de a dobozban található csokoládé gyűjtemény természetesen külön-külön is kapható 100 grammos kiszerelésben is.

1999-ben a szűkebb vásárlói rétegekre is gondoltak, és forgalomba hozták adiabetikus Rittereket is. Méghozzá rögtön négy ízben: félédes 50% kakaótartalmú, joghurtos, nugátos, tejcsokoládé 30% kakaótartalommal. Ami igen nagyra értékelendő, mivel elég kevés multi foglalkozik a cukorbeteg fogyasztók kiszolgálásával. Még ugyanebben az évben egy másik különleges ízt is piacra dobtak, a Ritter Sport Rum mini falatkákat.

A teljességhez már csak egyvalami hiányzott: 2008 áprilisában új mérföldkőhöz érkezett a Ritter Sport, bevezetésre került négy finom bio csokoládé fajta: 35% teljes tej, mandula, kesudió, szőlő. Idén pedig még egy makadámdió darabos tejcsokival lepték meg a nagyérdeműt.

Igazi forrócsoki recept :)

Hozzávalók (4 személyre):

8 dl tej
2 dl tejszín
20 dkg (magas kakaótartalmú) csokoládé
1 vaníiarúd vagy 1 evőkanál vanília eszencia
5 db egész szegfűszeg
1 fahéjrúd

Vízgőz felett a tejszínnel összeolvasztom az apró darabokra tört csokit. Leveszem a vízgőzről, majd hozzáöntöm a tejet, beleteszem a fahéjat, a vaníliát és a szegfűszeget (praktikus teatojásban, így nem kell majd leszűrni), majd lassú tűzön forrásig főzöm. Miután elkészült, kézi robotgéppel vagy habverővel habosítom és poharakba töltöm.

Nagyon finom, érdemes kipróbálni! :)

A LINDT csokoládék története

A csokoládé története 1845-ben kezdődött. A cukrász David Sprüngli-Schwartz és fia Rudolf Sprüngli-Ammann közös cukrászatukat vezették Zrürich óvárosában.
Rudolf Sprüngli újító volt ezért egy új és divatos olasz receptet kezdett el alkalmazni, mellyel a csokoládé szilárdan előállítható volt. Az új eljárás által létrehozott csokoládék találkoztak a zurichi elit elvárásával aminek köszönhetően a kis cukrászat egy 10 alkalmazottat foglalkoztató gyárrá nőtte ki magát.


1882-ben David Sprüngli-Schwartz az üzleteit felosztotta két fia között, a fiatalabbik testvér David Robert kapta a két cukrászüzletet, mely nagy sikereket ért el,  a nagyobbik testvér pedig megkapta a csokoládé gyárat.
A vállalkozó szellemű Rudolf Sprüngli először kiterjesztette a gyárat és ellátta a kor legmodernebb felszereléseivel ám a hely túl szűkös volt és a további fejlesztésekre nem adott lehetőséget ezért új helyet keresett a gyárnak amit meg is talált Klichbergben ahol is egy új gyárat hozott létre. 
Az anyagi háttér megteremtéséhez Rudolf eladta a vállalatot a Sprüngli Csokoládé AG-nek.
Később kapott egy ajánlatot,  hogy foglalkozzon Rodolpe Lindt kicsi, de nagyon népszerű és híres cukrászdájával. Lindt ezzel a lépéssel nem csak a nevét adta a vállalathoz, de megosztotta gyártási titkait is, ezért a vállalatot átkeresztelték Lindt & Sprüngli  Egyesült Berni és Zurichi Csokoládégyárának Részvénytársaságává.

Rodolpe Lindt napjaink legnagyobb csokoládékészítője volt aki kifejlesztett egy olyan eljárást mellyel olyan csokoládét lehetett előállítani amely mind aromában, mind olvadásában a többi felett állt.
1905-ben Rodolpe visszavonult a vállalattól  és megnyitotta rokonaival a saját csokoládé gyárukat Berben mely virágzásnak indult.
1994-ben alapították meg Lindt & Sprüngli-t, ez után a földrajzi terjeszkedés volt a cél. A vállalat létrehozott több leányvállalatot Ausztráliában, Mexikóban és Svédországban.
A „Lindt &Sprüngli” cég ma is e család birtokában van, immár az ötödik és hatodik generáció irányítása alatt. A vállalat központja a Zürichi-tó partján fekvő Küchbergben található.

A receptek több mint 150 éve készültek, azóta gyűltek, s folyamatosan finomították őket.
A csokoládé készítésének minden fázisában garantált a szenvedély és a törődés - a Csokoládé Nagymestere közreműködésével. Minden csokoládé tábla fényes felületét a keverésre fordított különös figyelemmel érik el a tábla formálása során. Nagy fokú törődés kíséri a csokoládé készítés részleteit az utolsó simítások során is: a csokoládékat kézzel dekorálják, díszítik mogyoróval és mandulával. A kiváló töltelék tehát príma csokoládéval van borítva. A Csokoládé Nagymestere összes szenvedélye azt célozza, hogy a Lindt csokoládé a lehető legtöbb élvezetes és kényeztető pillanatot nyújtsa.

 

A csokigyártás "fellegvára" : Belgium

Nem kétséges a csokigyártás központja Belgium, ahol az alapvető tejcsokitól kezdve a legexkluzívabb szarvasgombás kreációig is megízlelhetjük.

Belgium lakói több mint 2000 csokoládéüzletben vásárolhatják meg a minden napi örömforrásukat és ha ez nem elég 16 múzeumban ismerhetik meg a csokoládé történetét. 
Az ország évente 170 ezer tonna csokoládét termel ki.
A belgák és a csoki szoros kapcsolata a gyarmatosítás során alakult ki, Kongóban, ahol hatalmas mennyiségű kakaó-utánpótlás állt a csokoládékészítők rendelkezésére.


Persze nem csak Belgium termel ki finomabbnál-finomabb csokikat Franciaország, Németország, Svájc és még sorolhatnám önti magából a csokik legkülönfélébb formációit.


A mai nap én is összebarátkoztam egy doboz belga csokival, konkrétan étcsokoládés (57%), narancsos trüffel golyócskákkal.
Természetesen nagyon finom volt, krémes, nem túl édes, a narancsot ki lehetett érezni a csokiból még sem volt túl domináns, teljes harmóniában van a két összetevő. A baj csak az vele, hogy túl gyorsan fogy :) de ez megbocsájtható bűn :)


És két fotó róla:

Egy kis történelem a csokoládéról...

A kakaó növény története az i. sz. 600 körüli időkig, Yucatan dzsungelébe és a Maya birodalomba vezethető vissza, bár a történet valószínűleg ennél is régebbi lehet. Az bizonyos, hogy Mexikó őslakói ebben az időben már foglalkoztak kakaócserje ültetvények megművelésével. A kakaóbab már ebben az időben is értékes cikknek számított, fizetőeszközként és szertartások kellékeként használták.


Egy régi forrócsoki recept:

(véletlenül sem tejjel!)
56,5 gramm keserű, nem cukrozott kakaó
1 csésze nagyon forró víz
3 evőkanál méz
csipetnyi só
3 csésze forró víz
Keverd simára a csésze vízzel a kakaót, majd add hozzá a sót és a mézet! Habverővel keverd hozzá a 3 csésze forró vizet. Szórj a habos csokoládé tetejére csipet cayenne borst.

A konkvisztádorok Ce Acatl éve az 1519-es évnek felelt meg. Ez volt az az év, amikor spanyol hódítók egy csoportja, Hernando Cortés vezetésével kötött ki Mexikóban. A kor divatja szerint szakállt viselő, világos bőrű Cortés-ban az aztékok a népéhez visszatért Quetzalcoatl istent látták. A spanyolokat az azték uralkodó, Montezuma palotájába vezették, és chocolatl itallal kínálták. A híres chocolatl ital volt az egyetlen ital, amit az uralkodó fogyasztott. Elkészítése meglehetősen bonyolult és hosszú folyamat volt, kínálása tehát nagy megtiszteltetésnek számított. Egy történész leírása szerint a chocolatl italról a következőket tudhatjuk:

"A chocolatl vaníliával és más fűszerekkel ízesített főzet, mézsűrűségű habos anyaggá elkészítve, mely fokozatosan olvad el a szájban. Hidegen fogyasztották. Az italt, ha ezt az anyagot egyáltalán italnak nevezhetjük, arany kelyhekben szolgálták fel, aranyból vagy finoman megmunkált teknőcpáncélból készült kanalakkal. Az uralkodó rendkívüli módon kedvelte, már csak az elfogyasztott mennyiségekből ítélve is: naponta nem kevesebb, mint ötven korsó chocolatl készült kizárólag saját maga részére, míg a királyi udvar számára további kétezer korsó volt engedélyezve."

A spanyolok sohasem láttak még ilyet, ráadásul az ital maga túlságosan sűrű, keserű és csípős főzetnek tűnt. Mivel azonban a chocolatl szemmel láthatólag igen előkelő dolog volt, Cortés elrendelte egy spanyol kakaóültetvény kialakítását, hogy ezen a cserekereskedelemben jól használható kakaóbabot termesszenek.

Az 1650-es évekre a csokoládéivás szokása elérte Angliát is. A 17. század közepén Angliában már több kávéház működött, melyekhez 1657-ben csatlakozott az első olyan hely is, ahol a chocolatl ital szenvedélyének hódolhattak.

A 17. század vége felé a chocolatl már Belgiumban, Németországban és Svájcban is népszerű, sőt további főpapi támogatást kapott, amikor is Brancaccio bíboros 1662-ben egy hosszú évekig tartó vita lezárásaként ismételten kijelentette, hogy a folyadék fogyasztás (azaz a csokoládé ivás) nem számít a böjt megszegésének.

A 19. század a kakaó-feldolgozás és csokoládégyártás igazi forradalmát hozta. A század elején a kakaó-feldolgozás csak kis mennyiségeket érintő iparág volt. Szilárd csokoládétömböket készítettek, melyeket azonban főleg a csokoládé ital előállításához használtak fel. Olykor előfordult ugyan, hogy ezt a fajta csokoládét megették, de ezt kellemesnek aligha találták, mert az anyag konzisztenciája és íze elég durva volt. A század végére azonban a technika és a feldolgozási módszerek fejlődésének köszönhetően a mai csokoládétól alig különböző étcsokoládé is megszületett.

Lindt

Egy svájci csokoládégyáros is fontos szerepet játszott a modern csokoládégyártás kialakulásában. Rodolphe Lindt a berni székesegyház közelében működtette csokoládégyárát. Lindt a termék minőségének javítása érdekében állandóan kísérletezett: új eljárásokat vezetett be, módosította a csokoládégyártásnál használt alapanyagokat és a főzési időket. 1880-ban megpróbálkozott egy adag csokoládé több napon át tartó készítésével, mialatt a meleg csokoládémasszát folytonosan kevergették egy keskeny főzőteknőben. A kísérlet meglepő eredménnyel járt: a sima állagú, finom csokoládéban nyoma sem volt az addig a leggondosabban finomított csokoládéban is megmaradó szemcsés szerkezetnek. Lindt felfedezte a mai élelmiszeriparban kenőgyúrásnak (vagy konsolásnak) nevezett csokoládéfinomítást.

A lelkes újító további próbálkozásai során további kakaóvajat adott a masszához, melynek eredményeként sima és könnyen olvadó, ún. fondant csokoládét kapott. Talán túlzás nélkül nevezhetjük Lindt-et a modern csokoládé atyjának.